Navracsics Tibor ezért is érthetetlennek nevezte, miért köti az unió a források utalását különféle jogállamisági és más feltételekhez, amikor azokat nem politikusok, hanem a magyar állampolgárok használják fel.

A tárcavezető Hajdú-Bihar vármegyét, Debrecent és térségét, benne Hajdúszoboszlót a magyar gazdaságfejlesztés fontos oszlopának nevezte, amelynek felemelésében az ott élők is elszántak, "a kormány pedig örömmel ad ehhez segítséget".

Azt mondta, nyersanyagok híján "marad a szorgalom, a tudásunk, és marad az elszántságunk és elkötelezettségünk, hogy az elkövetkező nemzedékek számára egy kicsivel jobb hely lesz Magyarországon, mint amilyenben mi élünk".

Ahhoz, hogy Magyarország jobb, barátságosabb, emberségesebb és versenyképesebb hely legyen, uniós forrásokat is fel tudunk használni - fogalmazott. A hajdúszoboszlói Lurkó óvoda az egyik tanúbizonysága annak, hogy igenis az Európai Unió olyan értékközösség is, amely megsegíti a különböző közösségeket, a támogatások odaítélése révén boldogabbá teszi Európa-szerte az életet - tette hozzá.

Navracsics Tibor szerint ezért is érthetetlen, miért kötik politikai kritériumokhoz a hazai források odaítélését, amelyek valójában megilletik a tagállamokat, hiszen részt veszünk az együttműködésben, alkotó tagjai vagyunk az Európai Uniónak. Ugyanakkor az egyik legjobb felhasználói is vagyunk az európai uniós forrásoknak: a most már bezárt vagy lezáruló 2014-2020 pénzügyi időszakot "egy eurócent elvesztése, forrásvesztés nélkül zártuk, sőt az első három helyen vagyunk a felhasználás hatékonyságát tekintve" - magyarázta a miniszter.

Jelezte, hogy ebben az időszakban mintegy 56 ezer projekt valósult meg az országban, ami olyan jelentős hozzájárulás volt a magyar gazdasághoz, amivel Magyarország a jövőben is tud majd gazdálkodni, a nehezített pálya ellenére is. Utalt rá, hogy például a hajdúszoboszlói beruházást lehetővé tevő Terület és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) hatékonyságát 55 százalékos felfüggesztés korlátozza, de a mostani évben is "ott vagyunk Európa jobbik felében".

"Jól sáfárkodunk a forrásokkal, jól fektetjük be az európi uniós forrásokat, ezért nem értjük miért kötik jogállamisági és más feltételekhez a kifizetéseket" - hangsúlyozta Navracsics Tibor Hajdúszoboszlón.

Czeglédi Gyula (Fidesz-KDNP, Hajdúszoboszlói Gazdakör, MI Hajdúszoboszlóért Egyesület), Hajdúszoboszló polgármestere felidézte, hogy az első óvodát 1890-ben adták át a városban, majd tíz év múlva a mostani Lurkó óvoda helyén alakították ki a gyermek menedékházat, amit később többször bővítettek.

Ennek a helyén épült fel a mostani négy csoportszobás, 901 négyzetméteres, 84 gyerek elhelyezésére alkalmas óvoda 500 millió forint beruházással, amelyhez 300 milliót nyertek el a TOP Plusz program pályázatán, 200 millió forintot pedig önerőként biztosított a város - ismertette a polgármester.

Bodó Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint új fejezet kezdődött a gyermekintézmények fejlesztése terén a térségben: választókerületében szinte nincs olyan település, ahol ne történt volna jelentős óvodafejlesztés.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés elnöke hozzátette: az elmúlt években a TOP és a TOP Plusz programok forrásaiból 4848 férőhelyet fejlesztettek a megyében, amire 11,2 milliárd forintot fordítottak.

(MTI)